házfelújítás
Házfelújítás vagy építkezés?

A házfelújítás rengeteg kellemetlenséggel járhat, és úgy érezhetjük, sosincs vége, az építkezések pedig még a különböző támogatások és a hitelek mellett is igen nagy anyagi megterhelést jelentenek. Következő cikkünkben a házépítés, illetve házfelújítás előnyeit és hátrányait vizsgáljuk meg.

Építsünk házat?

A saját házunk megálmodása és kivitelezése akár 35-40 millió forintba is kerülhet, de vannak az országban olyan helyek, ahol még drágábban valósíthatjuk meg a álomotthonunkat.

Ezt pedig nem mindenki engedheti meg magának. De persze előnyei is vannak: az építkezéssel teljesen olyan házat kapunk, mint amilyet szeretnénk. Kiváló minőségű anyagok választásával, nem lesz gondunk penészedő fallal, de az elektromos hálózattal és vezetékekkel sem.

Bár olcsóbb megoldás, de vannak hátulütői – házfelújítás

Manapság inkább ezt a megoldást választják az emberek. Használt házat, lakást vásárolnak, amely általában felújításra szorul. Általában 10-20 millió forintból már tudunk használt ingatlant vásárolni, amelyet további 5-10 millió forint ráfordítással gyönyörűen fel tudunk újítani.

Házfelújítás

Ennek az is az előnye, hogy nem kell egyből a felújításra szánt 5-10 millió forintot elköltenünk, évről évre haladhatunk a megújításával. Viszont számolnunk kell néhány hátránnyal is. A régebben épített ház nem lesz igazán új sosem, így vélhetőleg folyamatos karbantartást igényel.

Az építkezések első és legfontosabb döntései között kell szerepelnie annak, hogy milyen anyagból épüljön fel álomotthonunk.

Beton – házfelújítás

Kiváló a teherbírása, földrengésálló, nem éghető, így elmondhatjuk, hogy biztonságos otthon építhető belőle. Nagy hátránya viszont, hogy rossz a hőszigetelése, ami miatt igen magas fűtésszámlák érkezhetnek a hideg hónapokban.

Így a betonnál fontos a hőszigetelést is beterveznünk! Családi ház szintjén nem éri meg ebből készíttetni a falakat, viszont társasházak esetén kifizetődőbb.

Tégla – házfelújítás

A tégla talán a legnépszerűbb és legismertebb építőanyag. Jó hőszigetelők, viszont törékenyek, így falazáskor nagyon sok szemét, építési törmelék keletkezik.

Törékenységéből fakadóan nem annyira ellenálló a belőle készült falazat. Előnye, hogy természetes alapanyagból készül, jó páraáteresztő képességű.

Ytong

Bár még nem annyira népszerű, mint a tégla, rengeteg helyen használták már. Mivel igen sok jó tulajdonsága van, így rengeteg ház épült Ytong téglából Európában. Környezetbarát anyag, jó a teherbírása és viszonylag könnyű vele dolgozni.

Vályog

Nagyanyáink háza még vályogból készült, egy időre feledésbe merült, de most kezd újra a köztudatba férkőzni ez az anyag is. A megfelelő vastagságú, jól megépített vályogfalnak van hőtartása, szellőzése és hőszigetelése is. Viszont fontos, hogy nagyon erős betonalapra készüljön, hiszen a talajból felszivárgó vizet a vályogfal könnyen magába szívja és ez szerkezeti károsodást okozhat.

További cikkeket itt olvashat: